2009.02.07. Túrázz a vonatért! - Rómer Flóris 20 km táv: 23 km
szint: 630 m
Bakony
A túra egyik főszervezőjével, Mészáros Andrással szinte minden hazai teljesítménytúrán összefutok, így természetes volt, hogy az általa szervezett túrát nem hagyom ki. Társaival együtt példa értékű munkát végeztek, ezúton gratulálok nekik! A jelzések mindenhol fel voltak újítva, a kritikus helyeken minőségi útjelző és információs táblák segítették a kirándulókat. Ezen a túrán több szalagot láttam, mint az utóbbi 4-5 teljesítménytúrán összesen. És nem amolyan egyszerű, évekig az ágat csúfító sárga gázvezeték-szalagok, hanem igényesen kivitelezett, jól látható szalagok voltak ezek (amiket egész biztosan a túra végeztével be is gyűjtöttek).
Az útvonalról annyit mindenképpen meg kell említeni, hogy Porváról Vinyére vezető Cuha-szurdok a hirtelen olvadás miatt járhatatlanná vált, így Hódos-ér lett a kijelölt és kiszalagozott út, amiről Porván kiegészítő útvonalvázlatot is kaptunk. A legizgalmasabb részt a gázlón való átkelés jelentette, a kifeszített kötélkordon nagy segítség volt! A túra célja a bakonyi vasútvonal megmentése, népszerűsítése. E célból a vonattal érkezők a nevezési díjból komoly kedvezményt kaptak.
Szokásomhoz híven most is némileg eltértem az eredeti útvonaltól és félúton ráadásként felmásztam a Zörög-tető csúcsára, hogy felkeressem a volt Rómer Flóris-kilátó helyét (vagy annak maradványait).
Útvonal: Vinye Kőpince-forrás Cseszneki vár Zörög-tető (volt Rómer Flóris kilátó) Porva-Csesznek vá Hódos-ér Vinye
Résztvevők:
Vinye.hu büfé, nevezés Vinye.hu büfé, nevezés Cuha Rövid elterelés a Kőpinceforrás közelében Kőpince barlang Kőpince barlang Kőpince forrás
Cuha Útjelzések az öreg fán Útjelzések a fiatal fán Tájékozódást segítő tábla Egy öreg fa Tájékozódást segítő tábla Ki merre lát
Havas szakasz Sáros szakasz Cseszneki híd Sorbanállás a Kőmosó-völgyben Kőmosó-árok Kőmosó-árok Egyik barlang
Másik barlang Ide mászunk majd fel (nem a teljesítménytúra útvonala) Szemben álló szikla Árpi a csúcson, háttérben a Cseszneki vár Lent a Kőmosó-árok található A két szembenálló szikla Padok a sziklamászófal közelében
A vár sziklái Cseszneki vár Cseszneki vár Ellenőrző pont Cseszneki vár De lennék most macska... :) Zörög-tetőre vezető meredek út
Zörög-tetőre vezető meredek út Csúcsra vezető út a kerítés mellett halad Nyiladék Zörög-tető 464 méter, a volt Rómer Flóris-kilátó helye Háromszögelési pont a csúcson Régi zöld jelzés a kerítés mellett halad Újabb hasznos tájékoztató felirat
Ellenőrzőpont Vadetető Geoláda: GCZoro - geocaching.hu Szikla Lankás lejtő Zörögi vadászház Pova-Cseszneki ellenőrző pont, és a Pentele Természetjáró Egyesület túrázói
Ellenőrzési pont cukorkával A sineken rövidebb és szárazabb volt az út Az állomás felülről Olvadt hó Szép táj Szép táj Szép táj
Lápos vidék némi segítséggel mindenhol olvad a hó Átkelés Hódos-ér Hódos-érrel párhuzamosan visz az utunk Hóolvadás Megolvadt lábnyomok
Hódos-ér Hódos-ér Hódos-ér utat tör magának Csokibarna hó Csokibarna hó Gázló (egyetlen kritikus szakasz) Vízben áll a fa
Híd Jégtábla Erős sodrás Hódos-ér Sziklaüreg Cél, vinye.hu büfé Zsíros és nutellás kenyereket kennek a szervezők
© 2024, Zugmann Ákos