A 2901/1974-es folyószámú Születési Anyakönyvi Kivonat szerint 1974. október 29-én, Gyõrben születtem. (Csillagjegyem és aszcendesem is skorpió.)
A Zugmann nevet apai ágon örököltem, az Ákost meg csak úgy kaptam.

A TESTSÚLY-LAP alapján 3250 grammal születtem, és egy év múva már 9 kg-ot nyomtam. Ez a fénykép is akkor készült rólam. Minden bizonnyal nem csak azért nem lettem szumó bajnok, mert nem tudok japánul, sokkal inkább a rám nehezedõ szerény gravitációs vonzás miatt van ez így.

Bölcsõdés nem voltam, de óvodai odusszeiám színhelyei az alábbi létesítmények voltak: Mónus Illés úti óvoda, Konnini úti óvoda és végül a Zöld utcai óvoda.

Az iskolai tanulmányaimaimat 1981. õszén, a Konini úti Általános Iskolában kezdtem meg. Magyarországon ekkor még javában virágzott a szocializmus, ennek - és kezdeti naivitásomnak köszönhetõen - beszerveztek a KISDOBOS fedõnevû kommunista mozgalomba. A TAGSÁGI KÖNYVem szerint minden félévben becsületesen befizettem a TAGDÍJakat.

Joggal tehetõ fel az a kérdés, hogy milyen az olyan iskola, amelyiknek még neve sincs? 1985 körül átkeresztelték Ortutay Gyula Általános Iskolává, és arra is emlékszem, hogy 1988-ban nagy felhajtással megünnepeltük az iskola fennállásának tizedik évfordulóját. Nekem ebbõl az egész felhajtásból csak az az egy szelet csokoládé tetszett, amit ekkor kaptunk :)

Tanulmányaimat a Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskolában folytattam. A tanári kar egytõl-egyig nagyon jó (szak)emberekbõl állt, példamutató emberségességgel próbáltak mûszaki gondolkodású felnõtteket nevelni belõlünk.
Az itt eltöltött 4 hosszú évnek szinte természetes velejárója volt az érettségi bizonyítvány, melyet 1993-ban szereztem meg. A jó közösségnek és a mûszaki tudásvágynak köszönhetõen ezen intézmény falai között egy újabb évet húztam le, hûségemet villamosenergia-ipari technikus diplomával jutalmazták.

Az 1994-95-ös tanévben a Graf-Get Számítás-technikai Oktatóközpont keretein belül elkezdtem miden eddiginél aktívabban és tudatosabban foglalkozni a számítástechnikával, ahol a tanfolyam végén egy Középfokú Szoftverüzemeltetõ diplomát és egy agyagpecsétet kaptam. Gondolom ezzel az emléktárggyal arra akartak célozni, hogy ez a terület misztikus, akár a boszorkányság.

A sikeres felvételinek köszönhetõen történhetett meg velem, hogy 1995. õszén az ME-DFK (Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Fõiskolai Kar) gólyatáborában találtam magam. A sok kínálkozó lehetõség mellett a tanulmányokra is szakítottam egy kis idõt, így 2001-ben fáradságos munkám jeléül gépészmérnöki diplomával jutalmaztak. A betétlap szerint karbantartó szakirány, logisztikai specializáción végeztem, bár jópár másik szakba és szakirányba belefogtam. Például mûszaki tanár szakon még a pedagógia szigorlaton is túl vagyok, de máig érthetetlen okokból mégsem fejeztem be. Mindenképpen említést érdemel a testvérkarokkal együtt büszkén õrzött, többszáz éves Selmeci hagyományok, melynek szellemisége áthatotta a alsóbb és felsõbb évesek viszonyát.

A fegyveres katonai szolgálatot nem nekem találták ki, helyette a polgári szolgálatot választottam, amit a Dunaújvárosi Fõiskola Tanárképzõ Intézet Oktatástechnológiai laboratóriumában töltöttem. Ez is közel másfél évvel toldotta meg fõiskolai pályafutásom.

Gyermekkorom jelentõs részét nagymamámnál falun, Pannonhalmán töltöttem és az utcabeli srácokkal sokat csavarogtunk a Sokoró buckái között. Általános iskolában Emõke néni által vezetett Természetbarát körrel nem csak a klasszikus - felülünk a vonatra, és irány Bakony -, hanem annál sokkal színesebb buszos kirándulásokon is részt vehettünk. Teljesen természetes volt, hogy a természetjárást középiskolában is folytatom, és osztályfõnökömnek, Csuszkónak, valamint bátyám és baráti társaságának köszönhetõen rengeteg helyen megfordultunk. Az országos találkozók törzsvendégei voltunk, ahol más iskolák csapataival mérhettük össze tudásunkat városismereti-, nappali- és éjszakai tájékozódási versenyeken, tájfutásban. Ekkor végeztem el a Megyei Természetbarát Bizottság által indított túravezetõ tanfolyamot. Talán aktivitásom csúcsa is erre a korszakra datálható, mert ebben az évben, 1995-ben a Gerecse 50-et sokadszor és a Kinizsi 100 elnevezésû teljesítménytúrát pedig elõször teljesítettem.
Fõiskolai éveim alatt - idõ hiányában - lendületem erõsen visszaesett, és csak pár teljesítménytúrára sikerült eljutnom, de Gyõrbe visszatérve eleinte a MÁV/Integrál-DAC túraszakosztály tagjaként, késõbb jórészt saját szervezésû, elsõsorban osztrák hegyekben kirándulgattam, honlapom is többnyire ennek fotóanyagából áll.

Gerinctúrázás kiegészítéseként pár igazán szép klettersteig vagy más néven via-ferrata utat is kimásztam. Szinte hihetetlen, de gyermekkoromban rendkívül tériszonyos voltam, és talán ennek leküzdése céljából, "terápia" jelleggel választottam ezt a csodálatos mozgásformát, a fixen biztosított utakon történõ sziklamászást.

Életem során számos sportágban kipróbátam magam, ezek közül említést érdemel a tenisz, melyet 10-12 éves korom között ûztem, majd az általános iskola 7. osztályától kezdve 4 éven át a Gyõri Graboplast ifi kézilabdacsapatában játszottam és háromszor is sikerült elcsípni a területi ifi bajnoki címet.

1990 és 2006 között közel 40 hõlégballon versenyen vettem részt. A kilencvenes évek elején térképet olvasni tudó embereket kerestek a versenyek lebonyolításához, így csöppentem bele én is. Megfigyelõként (angolul: observer) kísértük a pilóták ténykedését (rendszerint a kosárból), melyrõl a repülés végeztével jegyzõkönyvet kellett készíteni, ami alapján a pilóták kiértékelésre kerültek. Kiemelkedõ szakmai tudásom és tapasztalatom elismeréseként sajnos munkám fokozatosan a tereprõl az íróasztal mögé helyezõdött, a ballonokból egyre kevesebbet láttam, így e hobbi iránti érdeklõdésem idõvel teljesen szertefoszlott.

Ki ne szeretne fotózni? Lenyűgöző maga a fonyamat, illetve az, hogy megpróbálunk a képekkel elmesélni egy történetet, vagy átadni valamit abból, amit láttunk.
A makrófotózás egy olyan "új" világot tár szemünk elé, mely között élünk, de igazából mindaddig nem is látjuk, míg le nem hajolunk érte, és elõ nem vesszük a nagyítónkat. Ez a miniatûr világ találkozott egy másik kedves érdeklõdési körömmel, a kezdetleges életformákkal, kiemelten a mohákra és a gombákra gondolok.
Az éjszakai fényképezés, a városi fények megörökítése szintén magával ragadott. A színházi fényképezés is rendkívül hálás terület, nagyon könnyű megkedvelni.